Budapestcraft tábor | 2019.11.28-31.

Zsombor bácsi jelenti:

10.28. A tábor első napján, a reggeli csapatépítő beszélgetést és reggelit követően értekezletet tartottunk. Megismerkedtünk a Lajta monitorhajó, és a Népsziget történetével, aztán neki is indultunk a gyerekek szóhasználatával “Creepy”, azaz kissé elhagyatott sziget felé.
A terület mintha csodára várna: szebb napokat látott táborok, gyárépületek, és egy furcsa kis “állatkert” követte egymást. Ebbe a misztikus szigetbe igazi életet, ma leginkább az evezős sport lehel, ezért bejártuk a Budapesti Evezősegyesület csónakházát, összebarátkoztunk a százéves hagyományokkal bíró sportág speciális eszközeivel, múltjával és jelenével.
11.29. Keddi napunkon csatlakoztak workshoposaink is a táborhoz, így nagyobb létszámmal tudtuk folytatni a munkát! Elszánt kis építészeinket az eső sem állította meg a felmérésben, így csapatunk a Lajta múzeum hajón kezdte a napot. A világon is egyedülálló, csodásan felújított folyami hadihajót hamar birtokba vették a gyerekek, és támadásba is lendültek a parlament ellen. A kiadós játék után az Árpád hídi római kori katonafürdőhöz mentünk, ahol fedett helyen tudtunk ismerkedni a 2000 évvel ezelőtt Budapesten élt emberek életével. Visszatérve a bázisunkra neki is láttunk megépíteni a hadihajót, és bővíteni a Minecraft Aquincumunkat.
11.30. Harmadik napunkon az egykori Csepel művek területére látogattunk, ahol a gyerekek betekintést nyertek az egykor napi 40.000 munkást elnyelő gyáróriás még működő üzemeibe.
A hatalmas gépek ma már csak egy csarnokban dolgoznak, de az óriási zaj és az üzem szaga – a helyiek szerint “illata” – kicsit megmutatta, milyen lehetett itt egykor dolgozni.
10.31. Ez a Budapestcraft tábor, a november 1-i ünnepnap miatt rendhagyóan most négy napig tartott, a megszokott öt nap helyett. Ennek megfelelően az utolsó napunk is rendhagyóra sikeredett: a reggeli megbeszélés után a Margit-sziget zenélő szökőkútjainak titkát fürkésztük. Ebben az évben ma adott utoljára koncertet a sziget északi oldalán álló, a szemnek és fülnek egyaránt csodálatos építmény, és mi meg is át is táncoltuk a 11 órától induló gyerekblokkot. A Vuk, a Legyetek jók, ha tudtok, és a Jégvarázs dallamaitól teljesen beindultak a gyerekek, úgyhogy a nap nagy részét a szigeten töltöttük fogócskával, bújócskával, lármázással 🙂
 Diákszempontban lévő bázisunkba visszatérve finom uzsonna, és egy speciálisan Budapestcraft-Halloween szókereső játék várta a kellemesen elfáradt táborozókat.

Szuper tábor volt, köszönjük srácok!