A MINECRAFT-TÁBORBAN NEM SZÉGYEN A KOCKULÁS, HANEM EGYENESEN KÖTELEZŐ
– Vajna Tamás riportja (QUBIT)
„Na, lépjük le! Ahogy eddig is ugye: egy lépés, az egy méter, vagyis egy kocka, így a bunker alapja húsz kocka széles, huszonöt hosszú, magassága meg kilenc kocka lesz, legalábbis, ha Barni tényleg másfél méteres. Kívülről egyszerű, de a belső térhez muszáj rengeteget fotóznotok” – ad instrukciókat a Csepel Művek területén található második világháborús bunker bejáratánál Korchma Zsombor táborvezető, a táborozók pedig életkorukat meghazudtoló precizitással mérik fel az egykor bombabiztosnak épült óvóhely alapméreteit.
A 7-14 éves gyerekek egy speciális egyhetes nyári tábor résztvevői, és mint azt röpke megszeppentség után közlik, többen is veteránok, vagyis nem először kockulnak programszerűen.
„Minecraftozunk, de nem túlélő, hanem kreatív módban, vagyis nincsenek zombik meg ilyenek, csak építeni lehet” – magyarázza az egyik legkisebb, aki felső tagozatos nővérével saját bevallása szerint rajongója a gyengébbek, vagyis a kérdezősködő felnőtt kedvéért számítógépes legózáshoz hasonlított játéknak.
Építési szabadság
A több mint 250 millió példányban eladott, havonta több mint 125 millió felhasználóval rendelkező Minecraft ugyan 2014 óta a Microsoft kereskedelmi célú játékprogramja, de részben még őrzi kitalálója és fejlesztője, a svéd Markus Persson eredeti elképzelését, amelynek lényege egy nyílt forráskódon alapuló, szabad hozzáférésű, újra és újra alkotható nyílt világ volt.
A Minecraft voltaképpen egy pixeles blokkokból álló 3D világ, amelyben a játékosok a különféle nyersanyagok felhasználásával eszközöket készíthetnek, építményeket emelhetnek, továbbá a játékmódtól függően harcolhatnak számítógép vezérelte ellenségekkel és együttműködhetnek más játékosokkal. A játék a gyűjtögetésre, barkácsolásra és harcra fókuszáló túlélő, illetve a végtelen forrásokat biztosító kreatív módban játszható.
Korchma az utóbbit akkor fedezte fel, amikor pár éve a szenvedélyes játékos (az ő kifejezésükkel: kraftos) kiskamasz fiait próbálta eltéríteni az egész napos számítógépezéstől. Mivel nagy rajongója az építészetnek és az épített környezetnek, rávette gyerekeit arra, hogy ne csak össze-vissza gyártsák a tornyokat és a sehová sem vezető labirintusokat a virtuális világban, hanem menjenek ki a valóságos utcákra, nézzék meg az apjuk által ajánlott épületeket, és építsék meg őket a Minecraftben méretarányosan. Az eredmény egyebek mellett az osztrák August W. De Serres tervei alapján, a párizsi tornyáról híressé vált Gustave Eiffel cége által épített Nyugati pályaudvar virtuális mása lett, amelynek újra alkotása mindmáig tábori feladat.
A modellezéshez használt lépték a kezdetektől fogva egyszerű: ami a valóságban 1 méter (vagyis kb. egy lépésnyi) az a játékban egy blokk, vagyis egy kocka méretű. A leképezés azóta is ugyanaz maradt, az akkoriban egy alapítványi iskola menedzsereként dolgozó Korchma fejében pedig összeállt, hogy ha a két fiát ki tudta így mozdítani a gép elől anélkül, hogy a játéktól megfosztotta volna őket, mi lenne, ha kiterjesztené a módszert a többi kraftos gyerekre is.
Az első nyári táborokat három éve indította, azóta a Creative Science fantázianéven pedagógusokból és a célcsoportnál pár évvel idősebb kortárs segítőkből szervezett csapata több mint ezer gyerek – a szülők zöme szerint öncélú és káros – kockulását alakította át hasznos szabadidős tevékenységgé. A gyorsan letisztult tábori napirend kifejezetten spártai: naponta kétszer maximum másfél óra koncentrált építés a gépnél, ugyanennyi időt igénybe vevő terepen folytatott felmérés, no és reggeli-ebéd-uzsonna, a gyerek meg boldogan és fáradtan mehet haza.
A kraftosok ott jártunkkor épp Csepelnek vették az irányt; előző nap a budai várban található Sziklakórházat, másnap pedig a négyes metró Rákóczi téri állomását mérték fel. És mindezt péntekre, vagyis a hétfőn kezdődő tábor végére meg is építik a szervezők saját szerverére telepített virtuális térben. A táborzáró eseményen műveiket szüleiknek prezentálják, akik több-kevesebb örömmel nyugtázhatják, hogy volt értelme a rendhagyó nyári programnak.
Csapatmunka
A kraftosok nem egyedül, hanem szigorúan csapatban dolgoznak – ezt az üzemmódot a játékprogram minden verziója lehetővé teszi. Korchma szerint az összlétszámtól függően kialakított 4-5 fős brigádok meglepően rövid idő alatt összerázódnak, gyorsan megértik, hogy nem éri meg egyénieskedni, mert az önzés többnyire romboláshoz vezet, amivel nemcsak saját munkájukat teszik tönkre, hanem a többiekét is.
Meghökkentő volt látni, hogy a tábort hétfőn kezdő gyerekek szerda délelőtt milyen gördülékeny hatékonysággal kooperáltak a terepen és a gépteremben egyaránt. Az persze szembetűnő volt, hogy a bunker bejárása során a hagyományos, testbeszédben is megnyilvánuló zsivajos kommunikációs eszközöket használták, a monitorok előtt viszont informatikai jellegű szakkifejezéseket, illetve indulatszavakat tartalmazó tőmondatokban reagáltak egymás tevékenységére, miközben merev tekintettel belefeledkeztek a virtuális világba.
Digitális szülőképzés
Korchma és csapata olyan helyekre is elviszi a táborozókat, ahová maguktól, vagyis szülői, iskolai felügyelettel kevés kivételtől eltekintve sosem jutnának el. A Nyugati pályaudvar irányítótornya, a legósan, pontosabban minecraftosan valószerűtlen Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, az építészeti modern remekművének számító ferihegyi 1-es terminál vagy a csepeli bunkerek nem számítanak népszerű turistalátványosságnak, holott a gyerekeket sokkal inkább érdeklik ezek a helyek, mint a hagyományos turisztikai célpontok. Korchma szerint a Fővárosi Állatkertnél sokkal inkább bejön nekik a szomszédságban Pannon Park néven éppen nem épülő félkész biodóm.
Korchma és kollégái már az első nyár után elhatározták, hogy a szülőknek is szerveznek érzékenyítő kurzusokat. A cél hangsúlyozottan az, hogy a felnőttek megértsenek valamit abból, amit gyerekük gyakran mániákusan csinál. Vagy legalább részt vegyenek utódaik életében, illetve, hogy ráébredjenek, hogy miközben a kiskorúakat szapulják, – ha kell, ha nem – maguk is egyfolytában az okoseszközeiken matatnak.
Tízből egyszer sikerül elérni valamit – von mérleget Korchma, aki azért komolyabb eredményekről is beszámolt a Qubitnek. A második évtől a BudapestCraft című, ipari műemlékekekt újra építő program keretében együtt dolgoznak a Kortárs Építészeti Központtal, az idei, augusztus 29-én tartandó nyárzáró partiján pedig Erő Zoltán, Budapest főépítésze értékeli majd a kraftos gyerekek nyári munkáit.